foto1 foto2 foto3 foto4 foto5


+36 (34) 358-788
keronkorm@t-online.hu
Elérhetőség:

Kerékteleki Község

Önkormányzata

Dalkör

(bemutatkozás)

 

2007. október 1-jén alakultunk, Kerékteleki Dalkör néven, ezt a nevet, kiegészítettük a „Pótkerék trió”-val, hiszen, ha három gitárosunk nem segítené a munkánkat, nem lehetnénk ennyire „sikeresek”. Jelenleg 13-an vagyunk ebben a kis közösségben.

A dalkör összetétele rendkívül sokrétű, akár az életkort, akár pedig a foglalkozásokat tekintve.

Tagjaink közt szerepelnek az idősebb korosztályból a nyugdíjasok szép számmal és hatalmas igyekezettel, a közép korosztályból, óvónők, dajkák, boltvezető, eladó egyaránt.

Mint kiderül, teljesen amatőr személyekből áll össze ez a kis társaság. Mindenki énekel, de néhányan plusz feladatot is vállalnak, különböző hangszerek használatával, ezzel is színesítve, kiegészítve a zenei kíséretet. Megalakulásunkkor nem gondoltunk arra, hogy idővel majd műsorokat fogunk összeállítani és embereket szórakoztatunk vele. Eleinte csupán azért gyűltünk össze, hogy egy kis kötetlen beszélgetés során kipihenjük a napi, heti fáradalmakat, az idősebbek pedig kimozduljanak megszokott hétköznapjaikból. Az elején csupán saját magunkat szórakoztattuk zenélésünkkel, majd pedig az ünnepekhez kapcsolódóan az iskolával, óvodával karöltve mutattuk meg lakóhelyünk közösségének tudásunkat.

Részt vettünk Falukarácsonyon, szent este az éjféli misén, nemzeti ünnepeken, Anyák napján, különböző kiállítások megnyitóján, óvodai gyermeknapokon, Falunapokon, Bakonyalji Amatőr Népművészeti Fesztiválokon (BANF), az Idősek Napján, a Barátság Határok Nélkül programsorozaton, Családi Napokon.

 Nagyon szeretjük és tiszteljük az idősebb korosztályt is, ezért elmentünk Pervatpusztára, Mezőörsre, Kisbérre és Bábolnára az Idősek Otthonába, hogy zenés műsorunkkal jókedvet, derűt vigyünk az ott élők mindennapjaiba és, hogy az ünnepet ők is minél bensőségesebben élhessék meg.

 Repertoárunk most már nagyon sokrétű. Idősebb tagjainktól nagyon sok szép népdalt és egyházi éneket sajátítottunk el, de tudunk sok mai és régi slágert, mulatós és műdalt egyaránt.

Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a meglévő színvonalunkat ne csak szinten tartsuk, hanem fejlesszük is. 

további képek a galériában >>>


Copyright © 2017 Kerékteleki Önkormányzat Rights Reserved.